...mert a labdák változatosak, mindenfélék bár többnyire gömb alakúak de az emberek is többnyire "ember alakúak" ezen kívül lehet színes vagy egyszínű, nagy vagy kicsi, masszív vagy vékony és a többi. Gurulnak, pattognak, rugdossák őket, elvesznek vagy megkerülnek, megrágják őket vagy eljátszanak velük, kalandokat élnek át, valaki szívéhez nőnek, ide-oda sodorja őket az élet és idővel elhasználódnak, elpuhulnak, tönkremennek, szétszakadnak. ×És te vajon mien labda lennél?×

Az emberek életük során egyre jobban becsökevényesednek, elfelejtenek megállni és szétnézni maguk körül. Csak akkor döbbennek rá a dolgokra amikor már nincsenek ott, amikor már elvesztették őket, amikor már a dolgok elindultak és visszafordíthatatlan lett a helyzet. 

Akkor írnak, imádkoznak, keresik meg az embereket leginkább, amikor baj van... sokszor kéne megállni és körültekintve inkább hálát adni sokmindenért amink van ahelyett hogy mégtöbbet és többet akarnánk vagy ami van nem lenne elég jó a szemünkben. Elégnek kéne lennie, hiszen eddig is remekül elvoltunk valahogy. Ahelyett hogy a jelenlegi helyzetünket és életünket ócsárolnánk inkább a jelenben kéne a jóra összpontosítani és ebből merítve erőt talán jól is sikerülnének a jövőbeli dolgaink. Vagy még ha nem is egy tapasztalattal gazdagabbak lettünk és nem a rossz érzésbe zuhanunk vissza hanem a sok kis "már-megvan-jó" közé.

Nemrég láttam egy filmben hogy egy kőnek addták a szerepet... hálakő.

Zsebbe rakták mer a zsebet mindennap ürítik és eszükbejut a kőről hogy "állj és nézz körül és adj hálát azért ami van"... de manapság nem mindenki üríti ki a zsebeit hisz egy csomó zsebkendőt is kimosunk tehát lehet az akár egy medál is...karkötő...gyűrű. 

Nekem is sokmindenért kellene hálát adnom....

×Hogy egészséges vagyok,
×megvannak a szüleim,
×vannak barátaim,
×vannak akiknek fontos vagyok,
×van egy biztos pont (iskola mivel még nem melózok) az életemben,
×nem éhezek...

×hálát adnék, amiért sok rossz dolog és negatív történés felnyitja a szemem hogy változnom kéne, vagy hogy ez így nem jó, vagy hogy tudjak elengedni. igaz ezek kissebb-nagyobb szenvedéssel járnak.... ezért...
×hálát adnék bizonyos barátaimért... akik mindig ott voltak ahogy tudtak amikor rászorultam. Hol fizikai támasztékkal, hol lelkizéssel, hol hallgatással segítve... hol sok kedveskedéssel.
×hálát adok amiért érzem hogy van pár ember akiknek fontos vagyok és számítok és akiket tényleg érdekli hogy mi van velem. Soxor ezek és néhány apró gesztus rádöbbentenek arra ..és visszazökkentenek a tömeg és népbutításból.. hogy emberek vannak körülöttem akik ugyanúgy éreznek mint én ha nem jobban, ugyanúgy fáj valamilyük ha nem jobban és ugyanúgy örülnek vagy rosszabb az élethelyzetük ha nem jobban ezért nekem is oda kell figyelnem rájuk. 

Köszönöm az élettől hogy megajándékozott egy ember társaságával, aki kedves, humoros, érdekes, intellektuális, megértő, érdeklődő, szimpatikus, karizmatikus, akin tudok mosolyogni és csendben jókedvűen hallgatni, aki rengeteg újat mutatott és mesélt nekem, és csupa csupa pozitivum. Csak remélni tudom hogy nem túl rövid időre... de köszönöm hogy van^^