Előbb vagy utóbb az embernek rá kell jönnie, hogy:
1. Csak egy dolog van ami örök az pedig maga a változás...
2. Ahhoz hogy változni tudjunk felkell adni valamit, elkell engedni dolgokat.

A változás szortírozással jár, elengedéssel, lemondással de egyszerre új dolgok megismerésével, más dolgok vagy élőlények életünkbe engedésével is.

Ha az ember megfigyeli minden "cserélődik". A betelt füzetek, a ruháink, az élelmiszerek, a dolgaink, a barátaink, szerelmeink, a család is mert van egy család amiben felnevelkedtünk és többnyire lesz egy családunk amit "mi nevelünk föl" bár ez az egész egy család így lebontva a cserélődést igazolja, sőt, mi magunk is teljesen lecserélődünk. Hisz mint ahogy nyáron lebarnulunk és télre újra kifehéredünk vagyis a bőrünk x idő alatt teljesen lekopik és új lesz, úgy X időn belül egész testünk vagyis mi magunk is.

Eldobtuk a régit mert már nem használtuk, nem fejlődtünk általa és feleslegessé vált. De az emlékek jók, mert így még ha egészen picike szeletben is de megmaradtak nekünk, mégsem terhelnek le többé. Ha nem dobálnánk ki ezeket a már nem használható dolgokat megőrülnénk, mi minden gyűlne fel körülöttünk. Mint ahogy az ember nem tud törődni sok barátjával egyszerre úgy bizonyos tárgyak vagy dolgok is elhanyagolódnak a környezetünkben.

"Amit eddig nem használtam ezután sem fogom" ez az én slogenem amivel könnyen szortírozok, mert hogy kell és minél kevesebb dolga van az embernek annál szabadabbnak érzi magát, mert igazából az élelmiszereken, pár alap felszerelési tárgyon kívül mint fedél a fejünk fölött, nincs sok szükségünk. Minden csak az épp aktuális vágyainkat elégíti ki.

De a dolgok szortírozása a dolgok könnyebbik része. A nehezebbik azok az emberek körülöttünk. Régi barátok...új barátok. végül is mindenki barát, akivel jol érzem magam és kölcsönösen megbízok benne, és kölcsönösen elfogadjuk magunkat barátként. Fura hogy az ember annál jobban érzi magát minél több barátja van, viszont egy bizonyos szám fölött túl nagy erőbe kerülne megtartani, szintentartani a barátokat. Inkább azt tartjuk fontosnak akivel többet vagyunk lennt vagy többet beszélgetünk és hasonlók.

Cserélődnek a baráti társaságok, ritka az aki ugyanazzal a bandával lóg általános iskola óta mondjuk. De kell is a változás különben nehezebben ismernénk meg új dolgokat, amik majd egy fontosabb dologhoz vezetnek el, egészen addig míg lenem éljük az életünket.
Lehet hogy valakivel csak pár szót fogunk beszélni, de pont annyit kellett. Lehet valakivel hosszabb ideig leszünk barátságban és azalatt az idő alatt fontos lesz, közel kerül az emberhez és akkor ez kell, de többnyire elkell engedni a másikat.
Mikor már csak szenvedés van, mikor nemtud az ember önmaga lenni, mikor nemérzi a másik mellett örömtelinek a perceket, mikor nemtudja önfeledten megosztani véleményét vagy élményét a másiknak és az nemtudja ugyanolyan örömmel meghallgatni vagy várni, akkor már nemsok értelme van, mert akkor többnyire már csak negatív dolgok fognak születni. Féltékenység, harag... rosszakarás... visszatartás. És ha ezek mindig újra történnek egy ördögi körben akkor nem marad más mint a kilépés.

Ezekről még órákat tudnék írni, lehet hogy rossz helyre lyukadnék ki, vagy újra és újra ugyanoda, vagy ellentétek lennének, de én is csak emberből vagyok és mint olyan nem tökéletes.

Van hogy elkell engedni a körülöttünk lévő embereket, akikkel már nincs sok dolgunk... vagy egyszerűen nemtudunk zöld ágra vergődni. Az ő életükbe és jönnek majd mások, vagy bizonyos embereknek ez a seggberugás kell ahhoz hogy elszakadjanak bizonyos dolgoktól. Néha egy pofon egy szeretett embernek nagyobb segítség még akkor is ha ez nekünk fáj a világon a legjobban, ha utána elveszítjük és az emlékeikben csak egy minden trágárságnak elmondott dolog leszünk, ezzel talán felébrednek valamiből és tovább mennek a változás felé.

Csak nemrég értettem meg hogy még ha két ember szereti is egymást amiről talán nemtudnak vagy szeretett barátságként, mégis eltünnek egymás életéből... az néha így van jól még ha drámaian hangzik is.. vagy értelmetlenül. Mert adódhatnak úgy élethelyzetek igaz talán ritka... még is néha az jön jól nekünk vagy másoknak ha egyszerűen továbblépünk és új utakat járunk. Talán egyszer még újra megismétlődhet bármi és lehet jobb vége lesz...

Egyedül nem maradhatunk mert annyi ember van a világban hogy egy nagyon szemét, nagyon szegény, magát nagyon csúnyának, szerencsétlennek etc mondó embert is máshol isteníthetik és megbecsülhetik. Van sok ember aki már most is így tekint rá...csak nem veszi észre... mert emberből van... ilyenkor kell a "pofon" az élettől.